Kissé rendhagyó és furcsa már a cím is, de szeretnék valamit megosztani saját büszkeségem okán. A címhez annyi magyarázat, hogy bár mostanában már nem annyira ritka, de azért nem is túl gyakori, hogy egy TB határozat bírósági felülvizsgálata (megváltozott munkaképesség kapcsán) eljusson a Kúriához… És akkor a történet, aminek a végkifejletét teljesen véletlenül tudtam meg.

Még 2016-ban rendeltek ki a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságról egy tb határozat felülvizsgálatára irányuló ügyben -ami akkorra már egyszer “megjárta” a Kúriát- mint foglalkozási rehabilitációs szakértőt. A jogvita már csak “egyetlen apró” pontot érintett ebben a stádiumban: kérdésként az merült fel, hogy a felperes mobilitási képessége gátolt-e annyira, ami megakadályozza a rehabilitációját. A 7/2012. Nefmi rendelet alapján ebben a kérdésben a foglalkozási rehabilitációs szakértő a 2. melléklet táblázata 6. pontja alapján ad értékelést, a jogszabály szó szerint az alábbiakat tartalmazza:

“6. Mobilitási képessége, lehetősége, lakóhely-munkahely:

a) tömegközlekedési lehetőség – objektív – megléte,

b) tömegközlekedési lehetőség igénybevételének képessége (fizikai, anyagi),

c) személygépkocsi van / nincs,

d) ha van: munkába járásra használható, finanszírozása gondot okoz / nem okoz gondot, költségtérítéssel, támogatással megoldható-e?”

 – sem többet, sem kevesebbet.

A perben már volt egy kirendelt szakértő (előttem), aki többek között azért nem tartotta a felperest rehabilitálhatónak, mert a mobilitási képessége oly mértékben csökkent, hogy az rehabilitációját meghiúsítja. Hogy még pontosabban értsük: abban mindenki egyetértett, hogy mozgásszervi betegségei miatt a felperes nem tud tömegközlekedési eszközt használni, viszont volt saját személygépkocsija, érvényes jogosítványa, azonban hosszabb távon nem tudott vezetni egészségi állapota miatt. Az előttem kirendelt szakértő szerint ez a fenti “d bekezdés” alapján azt jelenti, hogy bár van saját személygépkocsi, de munkába járásra azt a felperes nem tudja használni. Jómagam ezzel teljes mértékben egyetértettem, ezt le is írtam a szakvéleményben. Ezek alapján ugyanúgy foglaltam állást, mint a másik kirendelt szakértő, hogy a felperes emiatt nem rehabilitálható. (Az alperes szerint viszont igen.)

Ezt követően pár hónappal beidéztek tárgyalásra, ahová a kormányhivatal (alperes) becitálta az egyik (fő) orvos és egyben rehabilitációs szakértőjét. Én változatlanul kitartottam a leírtak mellett. És itt jön a csavar a történetben. A tárgyaláson az alperes szakértője arra hivatkozott, hogy náluk a hivatalban létezik egy un. belső utasítás, útmutató (ők ezt “Eljárásrendnek” hívják, innentől legyen ez a neve), ami kimondja, hogy ebben a pontban (és úgy általában, semelyikben), a foglalkoztatási rehabilitációs szakértő NEM veheti figyelembe a felperes egészségi állapotát. Ezen kívül is megnevez még konkrét értékelési szempontokat (itt a 6. pontnál is), mintegy “pontosítva” a nefmi rendeletet. Én már a tárgyaláson elmondtam, hogy ez a dolog két ok miatt aggályos szerintem: az egyik (kevésbé aggályos dolog), hogy a bizottság nem véletlenül komplex bizottság 3 szakértővel, véleményem szerint a végleges döntést a három szakértőnek együtt kell meghozni, függetlenül attól, hogy mindhárom a saját szempontrendszere szerint értékel (melyek között mellesleg vannak átfedések). Tehát az én véleményem az volt, hogy a foglalkozási rehabilitációs szempontrendszer bizonyos pontjainál igenis számíthat a fél egészségi állapota. Másrészt az, hogy a Kormányhivatalnak -még a korábban létező NRSZH idejéből- van egy belső Eljárásrendje, nem kötelezi semmire a “külső”, vagyis a bíróság által kirendelt szakértőt, egyrészt azért, mert mi ezt nem is ismerjük, ismerhetjük, másrészt meg egy ilyen belső eljárásrend sem nem írhat felül, sem nem értelmezhet egy jogszabályt, mely utóbbira egyedül a bíróságoknak van joga.

Mindezek alapján sajnos a bíró “mégsem nekem adott igazat”, felperes keresetét elutasította, és az ítéletét arra a alapította, hogy az általa kirendelt két szakértő azért nem helyesen ítélte meg felperes rehabilitálhatóságát, mert nem ismerte a hivatkozott Eljárásrendet.

Ezt követően azonban -szerencsére- a felperes fordult felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához, és a Kúria viszont a munkaügyi bíróság álláspontjával nem értett egyet. Ezt többek között, lényegében ugyanazzal indokolták, amit már jómagam is elmondtam a tárgyaláson -talán itt most joggal érezhetek némi büszkeséget. Másrészt az Alkotmánybíróság már több ügyben kimondta, hogy “a jogállamiság követelményével összeegyeztethetetlen, ha a központi állami szervek által a Jat. garanciális szabályainak mellőzésével kibocsátott, informális jogértelmezést tartalmazó iránymutatások – a címzettek megtévesztésére is alkalmas módon – a jogi szabályozást pótló, a jogi szabályozást lerontó irányítási eszközökként érvényesülnek.” Vagyis már maguk ezek az un. belső eljárásrendek aggályosak, hiszen a jogszabályok nem butíthatók le ilyen formában. Másrészt a Kúria döntésében kimondta azt is, hogy “A munkaügyi bíróság jogértelmezése, amely szerint a perben kirendelt szakértők véleménye a NEFMI r. Eljárásrendtől eltérő értelmezése miatt nem fogadható el, helytelen: a közigazgatási szerv vezetője által jóváhagyott, az irányítása alá tartozó szervek működését és tevékenységét, egységes jogalkalmazását szabályozó Eljárásrend hatályának a közigazgatás szervezetén kívül álló jogalanyokra, így a bíróság kirendelése alapján szakvéleményt adó igazságügyi szakértőkre való kiterjesztését jelenti, aminek nincs jogszabályi alapja, másrészt ellentétes a Iszt. fenti rendelkezéseiben megfogalmazott, valamint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből származó követelményekkel is. “

A Kúria 36/2018. számú munkaügyi elvi határozata teljes terjedelmében itt olvasható: https://kuria-birosag.hu/hu/elvhat/362018-szamu-munkaugyi-elvi-hatarozat

Kérjen személyre szóló tanácsadást:

Tanácsadás

Kövesse a blogot:
error